Módosult a KEOP-2009-6.2.0/A és /B pályázati kiírás2010. szeptember 16.
Értesítjük a tisztelt pályázókat, hogy a 2009. 03. 23-án meghirdetett KEOP-2009-6.2.0 jelű, Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetőségeket népszerűsítő, terjedésüket elősegítő mintaprojektek c. pályázati kiírás a mai napon módosult.
Az „A” komponens főbb módosításai (részletesen ld. változásjegyzék)
További tisztázásra kerültek elsősorban a projekt keretében elvárt kommunikációs tevékenységek előírásai, ill. az azok bemutatását segítő Megvalósíthatósági Tanulmány vonatkozó részei; továbbá szigorításra kerültek a fajlagos költségek és a beszerzésekre vonatkozó szabályok.
Az egyértelmű követelményeknek megfelelően a pályázatok elbírálása is szigorodott, azaz az MT útmutatásainak figyelmen kívül hagyása a pályázat kizárását vonhatja maga után.
A módosítás a közlemény megjelenésével lép hatályba, ezért kérjük a tisztelt pályázókat, hogy a benyújtás során az új Megvalósíthatósági Tanulmány Útmutatót használják.
A „B” komponensre vonatkozó módosítás:
KEOP-6.2.0/B pályázati kiírás III. Környezetbarát, helyi élelmiszerek piacának fejlesztése című támogatható tevékenységre vonatkozó megkötés módosult
Felhívjuk a tisztlelt pályázók figyelmét, hogy a 135/2008 (X.18.) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló FVM rendelet 4. és 5. számú melléklete, mely az ÚMVP keretében fenti támogatásra pályázni jogosult települések listáját tartalmazza, módosításra került. Ennek megfelelően a KEOP-6.2.0 jelű, Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetőségeket népszerűsítő, terjedésüket elősegítő mintaprojektek című pályázati kiírás „B” komponensének III. Környezetbarát, helyi élelmiszerek piacának fejlesztése című támogatható tevékenységére vonatkozó megkötés a mai nappal változtatásra kerül az alábbiak szerint:
A kettős finanszírozás elkerülése érdekében tett korábbi lehatárolás:
„Kizárólag olyan beruházás támogatható, amelynek megvalósítási helyszíne nem szerepel »A falumegújítás- és fejlesztésre igénybe vehető támogatások esetén a fejlesztéssel érintett települések listáján« (ÚMVP 19. és 21. sz. melléklet).”
Helyébe a mai nappal a következő lép:
Kizárólag olyan beruházás támogatható, amelynek megvalósítási helyszíne nem szerepel a 135/2008 (X.18.) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló FVM rendelet 4. és 5. számú mellékletén. (4. számú melléklet: 5000 fő lakosságszámnál kevesebb, 100 fő/km2-nél kisebb népsűrűséggel rendelkező települések, kivéve a Budapest agglomerációjához tartozó települések, a városi ranggal rendelkező települések, valamint a kistérségi központok; 5. számú melléklet: Kizárólag külterületen, tanyás térségben (ahol a település lakkosságának több mint 2%-a él) megvalósuló fejlesztésekre jogosult települések)
Fenti megkötés alól kivételt képeznek azon települések, melyek nyilatkozatot tesznek arra vonatkozóan, hogy nincs lezáratlan az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és –fejlesztésre megítélt támogatás keretében lezárt vagy lezáratlan projektjük, és/vagy elbírálás alatt álló fenti támogatás igénybevételére irányuló pályázatuk.
Fenti változás a Pályázati Útmutatóban átvezetésre került.