Lisszaboni Akcióprogram 2008-2010
Elkészült és az Európai Bizottsághoz benyújtásra került Magyarország 2008-2010-re szóló Nemzeti Lisszaboni Akcióprogramja, amely a Bizottság országértékelését és ajánlásait is figyelembe veszi.
Magyarország Nemzeti Akcióprogramját az EU ún. integrált iránymutatásai által meghatározott stratégiai célrendszernek megfelelően készítettük el.
A magyar prioritások („key challenges”) – figyelembe véve a lisszaboni stratégia keretfeltételeit – az alábbiak szerint kerültek meghatározásra:
Prioritásaink a 2006-2007-es
Nemzeti Akcióprogramban definiált prioritásokon alapulnak, ugyanakkor
alkalmazkodtunk a változó feltételrendszerhez, építettünk az elmúlt időszakban
elért eredményekre. A konvergencia program eredményei alapján, valamint a
költségvetési hiány kiigazításának növekedésre és foglalkoztatásra gyakorolt
kezdeti visszafogó hatása miatt kiemelten fontosnak tartjuk, hogy az
államháztartási hiány továbbra is a konvergencia programban leírt pályának
megfelelően alakuljon. Mindemellett a prioritások között hangsúlyt kapnak a
növekedést és foglalkoztatás-bővítést szolgáló kormányzati lépések is.
A mikrogazdasági feltételek esetében – összhangban a lisszaboni prioritásokkal – az üzleti környezet javítása, valamint a K+F és innováció előmozdítása mellett a széles értelemben vett infrastruktúra bővítése kiemelt helyen szerepel. Utóbbi kiemelt kezelését indokolja, hogy Magyarországnak jelentős hátrányt kell ledolgoznia az európai uniós szint eléréséhez.
A foglalkoztatás bővítése
érdekében az alábbi prioritásrendszert fogalmazzuk meg: aktivizálás, az
álláskeresés és a munkavállalás ösztönzése; a foglalkoztathatóság javítása; a
munkaerő iránti kereslet növelése – különösen a leghátrányosabb helyzetű térségekben;
a munkaerő-piaci „átmenetek” segítése, a foglalkoztatás nem hagyományos
formáinak elterjesztése; a be nem jelentett munkavégzés kifehérítése; a
munkaerő-piaci hátrányok újratermelődésének megakadályozása – ideértve az
esélyegyenlőség erősítését mind a foglalkoztatás, mind az oktatás területén-, a
kompetencia alapú oktatást, valamint az oktatás és a munkaerő-piaci igények
közötti összhang erősítését.
Az Akcióprogramban a makro- és mikrogazdaság, valamint a foglalkoztatás terén meghatározott reformintézkedések következetes végrehajtása, az Új Magyarország Fejlesztési Tervben szereplő intézkedések és a konvergencia program egymást kölcsönösen támogatva járul hozzá a foglalkoztatás és a gazdaság növekedésének hosszú távú biztosításához.
A Nemzeti Akcióprogramról a Kormány társadalmi egyeztetést folytatott az Országos Érdekegyeztető Tanáccsal, a Gazdasági és Szociális Tanáccsal, az Országos Területfejlesztési Tanáccsal és a Magyar Tudományos Akadémiával. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján keresztül számos észrevétel érkezett, és emellett több szervezet nyújtotta be véleményét, melyeket az NFÜ beépített a végleges Akcióprogramba.