« vissza a főoldalra

Hírek

Tájékoztatás a Mikrovállalkozások fejlesztése című pályázati kiírás támogatói okirat aláírásával kapcsolatban

2013. június 19.
A MAG Zrt. az Új Széchenyi Terv keretében megjelent „Mikrovállalkozások fejlesztése” című (GOP-2011-2.1.1/M kódszámú) pályázati kiírás esetében 2013. június 24-ét követően a Támogatói Okiratokat elektronikus aláírással hitelesítve, a Pályázati e-ügyintézési felületen keresztül fogja kiküldeni a pályázóknak.
Részletek


Technikai módosítások az egészségfejlesztési szakmai hálózatok fejlesztése érdekében kiírt program dokumentációjában

2013. június 18.
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent TÁMOP 6.1.1-12/1 jelű, „Egészségfejlesztési szakmai hálózatok fejlesztése” című kiemelt felhívás dokumentációjában adminisztratív okból az útmutató két mellékletének – 2. Nyilatkozat és a 16. Megvalósíthatósági tanulmány - cseréje szükséges. A dokumentáció egyebekben nem változik.
Részletek


Új dokumentum mátrix melléklet a Közlekedésfejlesztési Program keretében kiírt kiemelt projekteknél

2013. június 18.
Módosítottuk a kiemelt projekt javaslatok támogatására vonatkozó a Közlekedési Operatív Program pályázati felhívásánál alkalmazandó támogatási szerződés minta „Dokumentum mátrix” című mellékletét.
Részletek


Adminisztratív módosítás a lakhatási beruházások támogatása érdekében kiírt pályázat dokumentációjában

2013. június 18.
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent TIOP-3.2.3.A-13/1 jelű, „Lakhatási beruházások támogatása” című kiírás pályázati útmutatójának F4.7.1. pontjában törlésre került a „Jelen pályázati felhívás keretében támogatási előleg nem nyújtható” mondat.
Részletek


Beadási határidő hosszabbítás a kimutatható megtakarítással járó központi elektronikus szolgáltatások használatára történő áttérést támogató felhívásnál

2013. június 18.
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent EKOP-1.A.3 kódszámú, „Kimutatható megtakarítással járó központi elektronikus szolgáltatások használatára történő áttérés (Kormányzati felhő, NTG csatlakozás, gazdálkodás, intézményi működtetés, iratkezelés)” című felhívás beadási határidejét 2013. július 19-ig meghosszabbítottuk.
Részletek


Javított kitöltőprogram a struktúraváltást támogató pályázatokhoz kapcsolódóan

2013. június 18.
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent TÁMOP-6.2.4/B/12 jelű, „Struktúraváltáshoz kapcsolódó képzést és foglalkoztatást támogató fejlesztés” című pályázatokhoz elérhető a javított kitöltőprogram a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján.
Részletek


Felfüggesztésre kerülnek a területfejlesztési tevékenységet támogató ÁROP felhívások

2013. június 18.
Az ÁROP-1.2.11/A kódszámú, „Területfejlesztési tevékenység támogatása a konvergencia régiókban lévő megyei önkormányzatok számára” című és az ÁROP-3.A.3 kódszámú „Területfejlesztési tevékenység támogatása a KMR régióban” című konstrukciókra a pályázatok benyújtási lehetőségét a meghirdetési kondíciók változása miatt 2013. június 17-i hatállyal felfüggesztjük.
Részletek


Tájékoztatás a szennyvízelvezetés és-tisztítás megvalósítása, illetve a derogációs víziközmű projektek előkészítése érdekében kiírt pályázati felhívásokhoz

2013. június 17.
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent “Szennyvízelvezetés és -tisztítás megvalósítása” című (KEOP-1.2.0/09-11) és a “Derogációs víziközmű projektek előkészítése” című (KEOP – 7.1.0/11 kódszámú) konstrukciókban a 2013. június 13-ig hatályos támogatási szerződéssel még nem rendelkező, a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalt projektek esetén a 117/2013. (IV. 23.) Kormányrendelet 7/A. § alapján már csak a Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. konzorciumvezetése mellett létrejött konzorciummal van lehetőség támogatási szerződést kötni.
Részletek


Óriási sikert aratott az Uniós Fejlesztések nyílt napja

2013. június 17.
A nyár első igazán forró napján több mint 10.000 ember kereste fel azon látványos kulturális, közlekedési, szabadidős, vagy éppen ipari, tudományos jellegű fejlesztések helyszínét, melyek az Új Széchenyi Terv keretében valósultak meg. Az Uniós Fejlesztések nyílt napja – séta a kulisszák mögött elnevezésű programot idén második alkalommal, szombaton rendezték meg az ország több mint 60 pontján.
Részletek


Módosítás a bírósági informatikai rendszer fejlesztését támogató felhívásban

2013. június 17.
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent „Az elektronikus szolgáltatások kiterjesztése és az emberi erőforrások optimalizálása az ítélkezés időszerűségének javítása érdekében” című EKOP-2.1.22 kódszámú kiemelt felhívás útmutatóját lecseréltük a honlapon.
Részletek


 1-10 | 11-20 | 21-30 | 31-40 | 41-50 | 51-60 | 

« vissza a főoldalra