2012. február 9., csütörtök
  • Főoldal
  • /
  • Sajtó
  • /
  • Hírek
  • /
  • A solymáriak komfortérzete javult a tegnap átadott új útnak köszönhetően
2010. június 30.

A solymáriak komfortérzete javult a tegnap átadott új útnak köszönhetően

Közel 125 millió forint összegű uniós támogatással újulhatott meg Solymár egyik központi útja. A felújított úton a pályaudvar könnyebben megközelíthető, valamint mostantól a helyi autóbuszok is közlekedhetnek a korábban burkolatlan vonalon, így a projekt megvalósulásának köszönhetően a közösségi közlekedés is fejlődik a városban.

A több mint 177 millió forint összköltségű projekt keretében a korábban mészkőmurva-réteggel rendelkező Kert utcát 903 méter hosszúságban szilárd burkolattal látták el, melyhez közel 1900 méter szegélyt alakítottak ki.

A fejlesztés régóta indokolt volt, ugyanis az érintett kertvárosi rész rohamos fejlődésnek indult az utóbbi időben, így az eddig burkolatlan út már nem tudta kiszolgálni a növekvő forgalomból adódó igényeket.

A felújított út a Terstyánszky (befogadó országos főút), illetve a Turista és a Kossuth Lajos utcákhoz csatlakozik, melyek közvetlenül a településközpontba vezetnek.

A megújult utca mentén 809 méter járda felújítására és 61 gépkocsi beálló kialakítására is sor került, valamint az utcabútorok telepítésével együtt az út mentén lévő zöldterület fejlesztése kapcsán 650 m hosszan kétoldali fasort ültettek.

A fejlesztéssel érintett területen lakók egy részének munkát adó helyi műanyaggyár, gyógyszertár, élelmiszer áruház, óvoda, bank és üzemorvosi rendelő megközelíthetősége könnyebbé és gyorsabbá vált.

A könnyebb megközelíthetőség pozitívan hat a vasúti közlekedésben résztvevők életére is, ami azért kiemelkedően fontos, mert a településen élők nagyobb hányada a munkahelye és otthona között naponta ingázik. A felújítást követően a pályaudvar könnyebb megközelíthetősége lényegesen javítja a kertvárosi övezet lakóinak komfortérzetét.