2010. június 29.
A felfüggesztett pályázatok kódszámai a következők:
- GOP–2010-1.1.1 – Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása
- GOP–2009-1,1,2 – Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése.
- GOP–2009-1,2,2 – Innovációs és technológiai parkok támogatása.
A három érintett pályázati konstrukció felfüggesztésével indult szakpolitikai felülvizsgálat során kiemelten vizsgálják a pályázatkezelés gyorsaságát és átláthatóságát. A tervezett módosítások egy szélesebb kört érdekeltté tevő, de lényegesen egyszerűbb eljárású pályázati kiírásokat eredményezhetnek majd, amelyeket a tervek szerint az év második felében írnak majd ki.
A pályázatok felfüggesztésével sérelem, anyagi kár nem keletkezik, hiszen a GOP-2010-1.1.1. pályázat esetében még nem kezdődhetett meg a pályázatok beadása, a GOP-2009-1.1.2. illetve a GOP-2009-1.2.2. konstrukciók esetében pedig – a pályázók érdeklődésének hiánya miatt – nincs beadott és elbírálásra váró pályázat. Ez is jelzi, hogy szükséges a pályázati feltételek egyszerűsítése.
Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy minden más megnyitott GOP-os pályázati kiírás esetében a pályázás, az értékelés, a döntés és a szerződéskötés zavartalanul folytatódik. A nyitva maradó pályázati konstrukciók összesen 71,25 milliárd forintos keretéből jelenleg már mintegy 45 milliárd forint kifejezetten a kkv-szektor támogatására elkülönített pénzösszeg.