NFÜ Nemzeti
Fejlesztési Ügynökség

Elérhetőségek

Írjon nekünk:
http://www.nfu.hu/eugyfelszolgalat
Infovonal: 06 40 638-638 Telefonos menürendszer

small counter placeholder

Kiemelt projektekről döntött a kormány2008. február 18.

- az utolsó menet következik -

Újabb 17 kiemelt projekt kapott zöld utat a kormánytól. Ez azt jelenti, hogy az 5 ágazati és 12 regionális fejlesztés tartalmi kifejtettsége és szakmai alátámasztottsága alapján a kormány indokoltnak tartja megvalósításukat. Annak mikéntjéről és költségeiről azonban még további egyeztetések után születik csak végső döntés. A szerződéskötésig a projektgazdáknak be kell nyújtaniuk egy részletes megvalósíthatósági tanulmányt, mégpedig részletes költségelemzéssel, illetve be kell szerezniük a végrehajtáshoz szükséges hatósági engedélyeket. A most befogadott 17 projekt közül 10 már korábban is megfordult a kormány asztalán: akkor továbbfejlesztésre visszadobta ezeket a kabinet.

A szerződéskötés előre kitűzött időpontja projektenként változik a tervezett beruházás nagysága és végrehajtásának összetettsége szerint. Egy biztos: miután a kormány mostani döntése a 2007-2008-as akcióterv keretét érinti, legkésőbb az akciótervi időszak végéig, tehát ez év december 15-ig alá kell írni a szerződéseket. A függőben maradó ügyekben a kormánynak egyedi döntéseket kell hoznia.

Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a kormánydöntéstől a támogatási szerződés aláírásáig megszabott maximálisan 6 hónap nehezen tartható. Ennek egyik oka, hogy a projektgazdák gyakran járatlanok a projektmenedzsment terén, illetve előfordul, hogy menet közben módosítanak eredeti terveiken. Időigényes az adminisztrációs folyamat során felmerülő problémák korrigálása, és a benyújtott dokumentáció hiányosságainak pótlása is.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség segítséget nyújt a projektgazdáknak: igény szerint egyedi „útvonalterveket” készít azért, hogy világossá váljon, mihez mennyi időre lesz szükség.

Az ügynökség akkor sem áll el a szerződéskötéstől, ha a procedúra 6 hónapnál hosszabbra nyúlik. A kormány által jóváhagyott projektek ugyanis nélkülözhetetlen fejlesztéseket tartalmaznak.

 

Háttér – Mi történt?

Összesen 772 projekt kiemelt kezelésére tettek javaslatot a kormánynak a Regionális Fejlesztési Tanácsok és a tárcák az elmúlt nyáron. Ezek közül 258 projekt indult el a szerződéskötéshez vezető úton – mintegy 1510 milliárd forintnyi értékben. A kabinet továbbfejlesztésre visszadobott 82 projektet, 391-et pedig elutasított (41 projekt már a formai követelmények vizsgálatakor sem felelt meg). A fejlesztési elképzelések között volt olyan, amely pályázati kiírásban is szereplő célt jelölt meg, vagyis kiemelt projektként kezelni nem lehetett. Voltak, akik olyasmit terveztek megvalósítani, ami nem kapcsolódik az Új Magyarország Fejlesztési Terv célrendszeréhez. És előfordult az is, hogy a projektgazdák nem tudták megfelelően kifejteni, hogy elképzelésük hogyan illeszthető a különböző stratégiákhoz, illetve horizontális politikákhoz.

A második körben – 2007 októberében – 216 kiemelt projektterv került a kormány elé. Túlnyomó többségük az első körben továbbfejlesztésre ítélt projekt volt, de néhány új beadvány is megmérettetett. A kabinet akkori döntése értelmében 71 projektjavaslat részletes kidolgozása és egyeztetése kezdődhetett meg.

A mostani, harmadik körben 51 projektről foglalt állást a kormány. A korábban továbbfejlesztésre visszaadott projekttervek közül 10, az új javaslatok közül 7 fejlesztés került elfogadásra. Többségük (6) a Közép-Magyarországi Régió fejlesztését érinti. A Közép-Dunántúli Operatív Programhoz 3, a Nyugat-Dunántúli Operatív Programhoz 1, az Észak-Alföldi Operatív Programhoz 2 projektterv illeszkedik. A Társadalmi Megújulás Operatív Program forrásaiból 3, a Közlekedésfejlesztési Operatív Programéiból pedig 2 projekt kíván részesülni.

Háttér – Hogyan történt?

 

A támogatási szerződésig 3 fázison át vezet az út.

  1. projektkezdeményezés és regisztráció
  2. előzetes megvalósíthatósági tanulmány benyújtása, előértékelés és kormánydöntés
  3. Részletes kidolgozás (megvalósíthatósági tanulmány, engedélyes tervek) és támogatási szerződéshez szükséges döntés

 

A 2. fázisban minek kellett megfelelniük?

ELŐZETES megvalósíthatósági tanulmány:

  • világosan definiált cél
  • támogathatóság (a cél levezethető valamelyik OP-ból)
  • egyértelműen azonosítható célcsoport
  • egyértelműen meghatározott költségkeret és megvalósítási időtartam
  • fenntarthatóság (pénzügyi, intézményi, környezeti)
  • azonosítható projektgazda és közreműködők
  • illeszkedés a megfelelő ágazati vagy területi stratégiához
  • hozzájárulás a horizontális politikákhoz (esélyegyenlőség, fenntarthatóság, stb.)

Vagyis az előzetes megvalósíthatósági tanulmányban a projektgazdáknak csak arról kellett számot adniuk, hogy milyen célt, miből, mennyi idő alatt kívánnak elérni.

 

Mikor kezdődik a 3. fázis?

A kormánydöntést követően minden projektgazda névre szóló levelet kap azzal, hogy terve elfogadást nyert-e, és ha igen, milyen feltételeket kell teljesítenie a szerződéskötéshez. A projektgazda a Közreműködő Szervezettel áll kapcsolatban. Az Irányító Hatóság feladata az előrehaladás nyomon követése, szükség esetén a projektgazda segítése és a folyamat végén a szerződéskötés.